Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

A legjobb minősítés az Euro NCAP teszten – Öt csillag az ID.5, a Polo és a Taigo számára


2022.03.16
Forrás: Porsche Hungaria, Volkswagen Sajtóközlemény
• Meggyőző biztonsági színvonal minden vizsgált feltétel szerint
• Már alapkivitelben Központi légzsák (Center Airbag) az első ülések között a tesztelt modellekben

•  Az eredmények a Volkswagen magasfokú biztonsági követelményeit igazolják

Wolfsburg/Budapest, 2022. március 16. – Hármas siker a tekintélyes Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) biztonsági tesztjén: az Volkswagen új ID.5, Polo és Taigo modelljei egyaránt ötből öt csillaggal, azaz a lehető legjobb minősítéssel zártak. A tesztelők mind a négy vizsgált kritérium alapján – vagyis a felnőtt- és gyerekutasok, illetve a közlekedés fokozottan veszélyeztetett résztvevőinek védelme, valamint az alapkivitelhez tartozó vezetői segédrendszerek – kiválónak ítélték a tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-kupét, illetve a két új, belsőégésű motorral szerelt kisautót.

Elsősorban a „Felnőtt utasok védelme” kategóriában szerepelt kiválóan a három Volkswagen, ahol a tisztán elektromos ID.51 a lehetséges pontok 93 százalékát, míg a Polo és a Taigo a 94 százalékát gyűjtötte be. Az értékelés egyebek mellett frontális és oldalirányú ütközésteszteken, illetve ostorcsapás-jellegű mozgások okozta sérülések vizsgálatán alapul. Az ID.5 kiemelkedő eredménye az ütközési tesztek és a lehető leggyorsabb egészségügyi és műszaki mentést szolgáló megoldások együttes értékelése alapján született. További fontos biztonsági elem az első ülések Központi légzsákja (Center Airbag), amely mindhárom tesztelt Volkswagen modell felszereltségében szerepelt, s amely oldalirányú ütközés esetén segíthet megelőzni vagy legalábbis mérsékelni az első üléseken ülők közötti fejkontaktust.

A „Gyerekutasok védelme” kategóriában az ID.5 89 százalékos eredményt el. Az értékelés itt három alapvető szempontra épül, így a gyermekbiztonsági rögzítőrendszerek által frontális, illetve oldalirányú ütközés során nyújtott védelem mellett a különböző méretű gyermekülések biztonságos rögzítésének lehetőségei, valamint az autó kifejezetten gyerekek biztonságos szállításához kínált felszerelései is a középpontban álltak. A Polo (80 százalék) és a Taigo (84 százalék) szintén nagyon jól teljesített e kritériumok szerint.

A „Vezetői segédrendszerek” területén a lehetséges pontok 85 százalékával elsősorban az ID.5 bizonyult különösen meggyőzőnek, míg a Taigo és a Polo egyaránt 70 százalékos eredményt ért el ebben a kategóriában. Mindegyik modell alapfelszereltségnek része egyebek mellett a Fáradtságérzékelő rendszer (Driver Alert System), a Városi vészfékfunkcióval (City Emergency Braking) és Gyalogos-érzékeléssel (Pedestrian Detection) kiegészített Front Assist vészfék-asszisztens, valamint a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist). Az ID.5 esetében emellett a biztonsági övek becsatolására figyelmeztető vizuális és akusztikai jelzést (az első üléssorban), illetve az Ülésfoglaltság-érzékelést (Seat Occupancy Recognition) (a második üléssorban) is figyelembe vették, illetve kedvezően értékelték ebben a kategóriában.

A járművek utasainak védelmén kívül az Euro NCAP azt is vizsgálja, milyen mértékben nyújtanak védelmet ütközésveszély esetén az automatikus vészfék-rendszerek a közlekedés fokozottan veszélyeztetett résztvevői (gyalogosok és kerékpárosok) számára. Az ID.5, a Taigo és a Polo alapfelszereltségében egyaránt szereplő Front Assist az Euro NCAP szerint jól felismeri ezeket a közlekedőket. A fejlett környezetmegfigyelő rendszer radarszenzorával és kamerájával érzékeli a kritikus mértékűre csökkent távolság jellemezte ütközésveszélyes helyzeteket és hatékonyan segít a féktávolság rövidítésében. Veszélyes helyzetet érzékelve a rendszer vizuális és akusztikai jelzéssel, illetve rövid, valamint automatikus fékezéssel figyelmezteti a vezetőt. A gyalogosok és kerékpárosok védelme tekintetében az ID.5 76 százalékos eredményt ért el, majd szorosan követte a Taigo (71 százalék) és a Polo (70 százalék).

Öt csillag sorozatban: jó társaságban az új trió – Az ID.5, a Polo és a Taigo egyaránt ötcsillagos minősítésével a Volkswagen tovább kívánja hangsúlyozni a legmagasabb szintű biztonság iránti igényét, egyben folytatja sikersorozatát: legutóbb 2021 áprilisban az ID.4, 2020 októberben a kompakt ID.3, 2019-ben pedig a Golf és a T-Cross szerezte meg az Euro NCAP legmagasabb minősítését.

Az Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) immár 1997 óta szolgál az új járműmodellek biztonsági színvonalának szigorú mércéjeként Európában, aktuális információt nyújtva az autóvásárlók számára a népszerű újdonságok biztonságáról. Az utóbbi évek során mind szigorúbbá váltak a teszteljárások, illetve a szériafelszereltséghez tartozó vezetői segédrendszerekre és a passzív biztonságra vonatkozó követelmények. Az egyes tesztek részletei a www.euroncap.com oldalon nyilvánosan is megtekinthetők.

*1 ID.5 – Elektromosenergia-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km) (NEDC): 16,2; szén-dioxid-kibocsátás (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+++

A Volkswagen márkáról:
A Volkswagen Személyautók a világ több mint 150 piacán van jelen és 14 ország több mint 50 termelési helyszínén gyártja járműveit. A Volkswagen termékei között olyan „bestsellerek” is szerepelnek, mint a Golf, a Tiguan, a Jetta és a Passat. A Volkswagen jelenleg világszerte 195,878, több mint 10,000 tagú kereskedelmi hálózata pedig 86 ezer munkatársat foglalkoztat. A Volkswagen következetesen kívánja előmozdítani az autógyártás fejlődését. Az elektromos mobilitás, az okos mobilitás (Smart Mobility) és a márka digitális átalakulása egyaránt a jövő stratégiai fontosságú, alapvető témakörei közé tartozik.

www.volkswagen.hu     


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - Volkswagen ; Robot, automatika, automata ; Fém, gépipar ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;