Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

70%-kal kevesebb ökológiai lábnyomot hagytak maguk után a Schneider Electric Párizs Maraton futói


2017.04.12
Forrás: Morpho Communications, Schneider Electric Sajtóközlemény
• Az évente megrendezett futóverseny évről évre egyre környezetbarátabb, 2019-re a szén-dioxid-semlegesség a cél
• A Schneider Electric Párizs Maraton az első olyan maraton, amely aktívan támogatja a nemek közti egyenlőséget és a #HeForShe mozgalmat

Budapest, 2017. április 12. - A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője idén ötödik alkalommal támogatta hivatalos partnerként a 42,195 kilométeres Párizs Maratont. A New York-i után a világ második legnagyobb maratonjaként számon tartott futóversenyen 2017-ben 43.754 versenyző állt a rajtvonalhoz, akiknek egynegyede női futó volt.

A vállalat 2014 óta minden évben készíttet egy medált, amellyel a Párizs Maraton résztvevőit díjazza. Idén Pierre Charpin francia képzőművész tervezte a medált, amellyel az 43.754 atléta közös és egyéni energiáját öntötte gyönyörű formába.

A futók mellett a francia székhelyű Schneider Electric is nagy energiát fektetett a versenybe: számos innovatív kezdeményezéssel tette környezetbarátabbá a maratont, valamint felhívta a figyelmet a nemek közti egyenlőség fontosságára.

A szén-dioxid-kibocsátás 70%-ának „kompenzálása”

A fenntarthatóság mellett szigorúan elkötelezett vállalat a maratont szervező Amaury Sport Organisation (A.S.O.) szövetséggel karöltve gyakorlati megoldásokkal ellensúlyozza az esemény során kibocsátott szén-dioxid 70%-át, azaz 18.200 tonnát az összesen 26 000 tonnából. Ez a mennyiség összesen 26.000 Párizs–New York út szén-dioxid-kibocsátásának felel meg, és a versenyzők, illetve kísérőik helyszínre utazásából, valamint a logisztikai tevékenységekből tevődik össze. Miután 2016-ban a futóverseny szén-dioxid lábnyomának 50%-át sikerült „ledolgozni”, a Schneider Electric és az A.S.O. számításai szerint az arány fokozatos növelésével 2019-re szén-dioxid-semlegessé válhat a verseny.

A Schneider Electric a kompenzálás megvalósításának helyszínéül a futók körében szimbolikus jelentőségű Kenyát választotta, ahol a fejlődő országok ökoszisztémáinak helyreállításán munkálkodó, 10 francia vállalatot tömörítő Livelihoods Carbon Fund segíti a program létrejöttét. A Climate Pal civil szervezettel együttműködésben 60.000 otthont szereltek fel „Hifadhi” elnevezésű tűzhelyekkel. Ezeknek a tűzhelyeknek a használatával 60%-kal kevesebb fa szükséges a főzéshez. Ennek eredményképpen a jövőben kevesebb fát vágnak ki és égetnek el, egyben az új tűzhelyekkel rendelkező 30.000 lakos által kibocsátott szén-dioxid mennyisége is csökken. A Schneider Electric emellett 8 további kezdeményezés keretében mangroveerdőket telepít vissza, és fejleszti a gazdálkodási módszereket.

Az első maraton nemek közti egyenlőséggel

A maraton egyike azoknak a sportversenyeknek, ahol a nők és a férfiak együtt, ugyanazon a távon, ugyanazzal a céllal küzdenek, ugyanazokkal a nehézségekkel néznek szembe, és a végén a sikernek is egyformán örülnek.

A #HeForShe IMPACT „bajnokaként” a Schneider Electric számára magától értetődő, hogy az A.S.O. szövetséggel közösen támogatja az ENSZ által 2014 végén indított #HeForShe mozgalmat. A #HeForShe arra buzdítja a férfiakat és a fiúkat, hogy gyakorlati lépésekkel támogassák a nemek közti egyenlőséget – kezdetnek egy kiáltvány aláírásával. Az indulás óta a mozgalomhoz több száz millió férfi csatlakozott világszerte.

A Párizsban megrendezett futóverseny vonatkozásában a Schneider Electric és az A.S.O. a nemek közti egyenlőséget támogató közös kampánya 3 proaktív kezdeményezést tartalmazott:
•  megjelenítette a nemek közti egyenlőséget a maraton díjaiban (50.000 euró összeértékben), egyenlő nyereményekkel a férfiak és a nők számára
•  gondoskodott arról, hogy a média közvetítéseiben azonos arányban, élő adásban szerepeljenek a női és a férfi díjátadó ünnepségek
•  a maratont megelőző 3 napban a Paris Expo Porte de Versailles eseményen a Le Salon du Running csarnokban a #HeForShe standjával hívta fel a figyelmet a nemek közti egyenlőségre.

Az energiamenedzsment szakértőjének hosszú távú célja, hogy a Párizs Maraton a nemek arányának szempontjából a világ legkiegyensúlyozottabb eseménye legyen.

A Schneider Electricről
A Schneider Electric az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője. A 2016-os gazdasági évben vállalatunk 25 milliárd eurós árbevételt ért el, és 100 országban több mint 160.000 alkalmazottunk segíti ügyfeleinket abban, hogy energiagazdálkodásukat és folyamataikat biztonságossá, megbízhatóvá, hatékonnyá és fenntarthatóvá tegyék. A legegyszerűbb kapcsolóktól kezdve az összetett rendszerekig technológiánk, szoftvereink és szolgáltatásaink segítséget nyújtanak ügyfeleinknek abban, hogy tökéletesíthessék tevékenységük szabályozását és automatizálását. Összekapcsolt technológiáinknak köszönhetően iparágak újulhatnak meg, városok alakulhatnak át, és életek válhatnak gazdagabbá.
A Schneider Electricnél ezt úgy hívjuk: Life is On.

www.schneider-electric.hu  
www.morpho.hu   


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; - Schneider Electric ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;