Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Hankook *Tekerd Jobbra!* – 8 millió forintot tekertek össze a gyermekeknek


2017.10.03
Forrás: Hankook Tire Sajtóközlemény
Lezárult a Hankook „Tekerd Jobbra!” elnevezésű társadalmi célú programja, amelyet a nagy sikernek köszönhetően idén második alkalommal indított útjára a vállalat.

A kezdeményezés keretében a jelentkezők kerékpározás közben gyűjthettek kilométereket a Mosoly Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány részére. A közel három hónapos program alatt több mint 216.000 kilométert tekertek össze a résztvevők, ami 8 millió forintnyi adományt jelent a két szervezetnek.

Rácalmás, 2017. október 3. – A tavalyi év sikerén felbuzdulva a Hankook Tire Magyarország Kft. idén nyáron is elindította egyedi kezdeményezését, amely újabb széles társadalmi összefogást eredményezett. A „Tekerd Jobbra!” programban résztvevők ebben az évben a Mosoly Alapítvány, illetve a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját támogathatták. Az akcióhoz bárki csatlakozhatott a vállalat dolgozói mellett, amellyel a Hankook a társadalmi felelősségvállalás és az egészséges életmód fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet.

A projektet idén is hihetetlen lelkesedés fogadta: a meghirdetett 200 hely pár nap alatt betelt. A résztvevők június 10. és augusztus 31. között kerékpározással gyűjthettek kilométereket, akár munkába menet, akár hétvégi kirándulás során. A jelentkezőknek a Hankook egy kerékpárra rögzíthető digitális kilométer-számlálót biztosított, a „tekerők” aktív részvételének köszönhetően pedig minden egyes kilométerrel nőtt a két szervezetnek nyújtott adomány összege. Az eredmények összesítése szerint több mint 216.000 kilométer gyűlt össze, így a Hankook, illetve a lelkes jelentkezők 8 millió forintnyi adománnyal támogatják a két alapítványt. A résztvevők választásai alapján ez közel 1.500.000 forintot jelent a Gyermekétkeztetési Alapítvány, és több mint 6.500.000 forintot a Mosoly Alapítvány számára. A kilométerek gyűjtése azonban itt még nem ért véget: az átadó ünnepségen résztvevő újságírók és vendégek további 100.000 – 100.000 forintot tekertek össze a két szervezetnek egy interaktív bicajos installáció segítségével.

Nagyon örülünk, hogy a tavaly elindított kezdeményezésünk ekkora sikereket ért el, hiszen mindez bizonyítja az emberek szociális érzékenységét, azt, hogy sokan vannak, akik szívesen segítenek, ha van rá lehetőségük. Úgy véljük, a két alapítvány társadalmilag fontos és nélkülözhetetlen munkát végez a beteg, illetve rászoruló gyermekek támogatásával, és bízunk benne, hogy az adomány nagy segítséget nyújt majd nekik munkájuk során.” – mondta Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország ügyvezető igazgatója.

A 2016-os gyűjtőakció célja két egészségügyi szervezet, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont osztálya és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat támogatása volt. A lelkes bringások 3 millió forint értékű kilométert gyűjtöttek össze a dunaújvárosi kórház javára, aminek köszönhetően megújulhatott a szülészeti osztály, továbbá 5 millió forintot tekertek össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak, és ezzel hozzájárultak a 2017. október 2-án átadott vadonatúj Józsefvárosi Mentőállomás létrejöttéhez.

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire egyike az öt, a világon a legtöbb abroncsot gyártó abroncsgártónak. Innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin résztvevő csapatoknak).

A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 22.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és hét gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai premium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg már több mint 3.300 alkalmazottat foglalkoztat és évente 14 milliónál is több gumiabroncsot gyárt személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára. A harmadik beruházási ütem 2015-ös befejezését követően a magyar gyár éves gyártókapacitása mintegy 19 millióra fog növekedni A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

www.hankooktire.com/hu   


NEWS ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Műanyag, gumi, üveg, szénszál ; - Hankook Tire


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;