Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Úton a „nulla környezeti hatású” e-autópálya felé


2018.09.24
Forrás: Scania, Sajtóközlemény
Svédország és Németország után Olaszország lesz a következő ország, ahol elkezdik a kísérleteket a villamosított úttal.

Észak-Olaszországban az A35 Brebemi autópálya lesz a villamosított út technológiájának legújabb helyszíne, a Siemens pantográfos áramszedőkkel ellátott Scania tehergépkocsik pedig készen állnak az első próbaüzemelések végrehajtására.

Kezdetben a projekt az autópálya hat kilométeres szakaszára összpontosul majd a Romano di Lombardia és Calcio kijáratok között, azonban a kezdeményezés mögött állóknak még nagyobb szabású terveik vannak.

Az A35 Brebemi az olaszországi Lombardia régió három jelentősebb városát Bresciát, Bergamót és Milánót köti össze, a projektvezetők végső célja pedig létrehozni Európa első „nulla környezeti hatású” e-autópályáját, ahol a 62,1 kilométernyi út mentén napelemek állítják elő a szükséges elektromos áramot.

Az olaszországi tervezet Svédországban és Németországban futó hasonló projekteket követ, és az egyre erősödő villamosítás irányába mutat, amely a szén-dioxid-kibocsátás elleni küzdelem egyik hatékony és fosszilis forrásoktól mentes módja.

„Egy forradalmi projekt”

A projekt lendülete gyorsan nő Olaszországban, erre utal, hogy országos és helyi politikusok, valamint a Scania, a Siemens és helyi partnerek, az A35 Brebemi, illetve a Concessioni Autostradali Lombarde (CAL) képviselői is részt vesznek benne.

A Scania készen áll együtt dolgozni az A35 Brebemivel, hogy segítsen létrehozni Olaszország első villamosított autópályáját. Ennek a forradalmi projektnek a küldetése örökre megváltoztatni a közúti fuvarozás koncepcióját” – mondta Franco Fenoglio, az Italscania elnök-vezérigazgatója.

Partnerségünk az A35 Brebemivel, a Siemens vállalattal és a projekt más résztvevőivel azt mutatja, hogy csakis stratégiai partnerekkel való együttműködéssel lehet felgyorsítani a fenntartható fuvarozási rendszer irányába mutató változás folyamatát. Az első olaszországi villamosított autópálya fejlesztése, amely Európában is az elsők közé tartozik, a nagyszabású innovációk egyik példája, amelyre rendkívül büszke lehet az országunk.

Francesco Bettoni, az A35 Brebemi elnöke hozzátette: „Az óriási érdeklődés az általunk megvitatott témák iránt és a Brescia városában a fenntartható közlekedés jövőjének megvitatására összegyűlt szereplők fontossága azt mutatja nekünk, hogy ez a forradalom az elektromos közúti fuvarozásban a helyes lépés.

Az A35 villamosítási projekt azzal büszkélkedhet, hogy pénzügyileg a CAL és olyan partnerek támogatják, mint a Scania és a Siemens, hiszen mindkettő vezető név a logisztikai ágazatban. Hiszek abban, hogy ezekkel az új technológiákkal képesek vagyunk megreformálni az egész árufuvarozási ágazatot.

Svédországban és Németországban már kipróbált és bevált technológia

A Scania tehergépkocsik, amelyek az A35 Brebemin közlekednek majd, olyan kipróbált és bevált hibrid technológiát alkalmaznak, amelyeket 2016 végén vezettek be a piacra. A Scania és a Siemens együttműködése a két vállalat két másik projektjére épül – az egyik Svédországban, a másik Németországban fut.

A két vállalat két éve teszteli ezt a villamosítási technológiát Svédország villamosított autópályáján az E16-oson Gävle közelében, a regionális hatósággal együttműködve. A Scania és a Siemens a Tehergépkocsik a Német e-Autópályákra (Trucks for German eHighways) kutatási projektben is részt vesz, ahol a Volkswagen-csoport kutatási részlege (Volkswagen Group Research) és a Siemens fejleszt majd technológiát, illetve a Scania által szállított elektromos hibrid távolsági tehergépkocsikat a Német e-Autópálya nevű kutatási projekthez. Ez a kutatás egy előfázis, mielőtt elkezdődne három külön teszt német közutakon Lübeck és Frankfurt közelében, valamint a B462-es úton Baden-Württembergben.

Így működik

Ez a villamosítási technológia úgy működik, hogy a tehergépkocsik a fülke mögötti vázra szerelt pantográfos áramszedőkön keresztül kapják az elektromos áramot. Az áramszedők felsővezetékekhez csatlakoznak, amelyek az út jobb szélső sávja felett futnak, a teherautók pedig menet közben szabadon csatlakozhatnak a felsővezetékre, illetve leválhatnak arról.
Ha a tehergépkocsi elhagyja az elektromos felsővezetékkel ellátott sávot, akkor az áramszedő leválik arról, a járművet pedig onnantól a belső égésű motor vagy az akkumulátorról működő villanymotor hajtja. Ugyanez az elv vonatkozik arra is, amikor a gépkocsivezető egy másik járművet szeretne megelőzni, miközben az út felsővezetékkel ellátott sávjában halad.

A Scaniáról
A Scania a szállítmányozási iparág vezető gyártói közé tartozik. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt közösen vezetjük a változást, mely a fenntartható fejlődés irányába mutat. 2017-ben 82.500 tehergépjárművet és 8.300 autóbuszt értékesítettünk, valamint 8.500 ipari- és hajómotort adtunk el ügyfeleinknek. A nettó értékesítési árbevétel megközelítette a 120 billió svéd koronát, aminek 20%-a a szervizszolgáltatásokból adódott. Az 1891-ben alapított Scania több mint 49.300 alkalmazottjával mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, kiegészülve Brazíliával és Indiával, míg a termelés Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában folyik, regionális központtal Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a Volkswagen Truck & Bus AG tagja, ami nemrég TRATON AG-vé alakult.

További információkért látogasson el a www.scania.hu weboldalra! 


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania ; IT, informatika, digitális, elektronikus ; Logisztika, szállítmányozás, beszállítás ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;