Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Összefogott a Tungsram és a Budapest Airport


2018.11.13
Forrás: Budapest Airport, Hírek
Két nemzetközi szinten ismert magyar márka erősíti egymást a mai naptól: a Budapest Airport és a Tungsram stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

Az innováció és a légiközlekedés legismertebb hazai márkáinak példás összefogása szárnyakat ad a magyar kreativitásnak.  

Az idén tavasszal újraindult, magyar gyökerekkel rendelkező globális márka, a Tungsram az első számú hazai repülőtéren is bemutatkozik a nagyközönségnek. Az erről szóló stratégiai megállapodást a mai napon írta alá Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Jörg Bauer, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója.

A megállapodás egyik leglátványosabb eleme, hogy Magyarországra érkező, vagy innen induló utazók, havonta mintegy 1-1,5 millió látogató a Budapest Airport termináljain találkozhatnak a nagy múltú innovatív magyar vállalat felületeivel. A Tungsram egy külön várót is berendez nagyrabecsült nemzetközi ügyfelei számára.

A két partner egy sor más területen is nyitott az együttműködésre. A Budapest Airport jelenleg is zajló, illetve közeljövőben induló nagyszabású repülőtér- és terminálfejlesztési programjában ugyanis nélkülözhetetlenek az olyan jövőbe mutató technológiák és kreatív megoldások, amelyekbe a Tungsram jelenleg is nagy erőket fektet.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a megállapodás aláírásakor elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a magyar központú globális márka, a Tungsram a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felületein üzen a világnak a visszatéréséről. A Budapest Airport és a Tungsram együttműködése magyar sikert jelent a nemzetközi környezetben.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Nagy örömmel leszünk részesei a Budapest Airport közép-európai sikersztorijának, úgy gondoljuk, hogy az egész világnak szóló üzeneteink itt vannak a legjobb helyen. Ez a repülőtér az, ahol a legfontosabb ügyfeleink, partnereink átutaznak, amikor meglátogatnak minket, ezért is fontos, hogy közös, innovatív, világítástechnikai és okos épületekkel kapcsolatos, valamint mindezen túlmutató megoldásainkkal itt is találkozhatnak.

www.bud.hu  


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; - BUD


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;