Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Jóváhagyást kaptak a Scania tudományos alapú célkitűzései


2020.05.04
Forrás: Scania, Sajtóközlemény
A nehézkategóriás haszonjárművek jelentősebb gyártói közül elsőként a Scania távlati éghajlatvédelmi célkitűzéseit hivatalosan jóváhagyta a Tudományos alapú célkitűzések nevű kezdeményezés (Science Based Target initiative – SBTi).

A Scania elkötelezett a párizsi egyezmény célkitűzéseinek elérése iránt, miszerint a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokra kell korlátozni. 

A Scania a saját működéséből eredő szén-dioxid-kibocsátást ötven százalékkal csökkenti 2025-re, míg a termékei szén-dioxid-kibocsátását húsz százalékkal csökkenti ugyanebben az időszakban. 

Mivel a mi iparágunkban a szén-dioxid-kibocsátás több mint kilencven százaléka azt követően keletkezik, hogy a termékek elhagyják a gyárainkat, muszáj ezt a kibocsátást is figyelembe vennünk. Az egyszerűen nem elég, ha csak arra korlátozzuk magunkat, hogy a saját kibocsátásunkat mérsékeljük. Ezért szorosan együttműködünk majd az ügyfeleinkkel, hogy kisebb éghajlatváltozási hatással üzemeltethessék tehergépjárműveiket, autóbuszaikat és ipari motorjaikat” – mondta a Scania elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson. 

Az SBTi jóváhagyása igazolja, hogy a Scania célkitűzései összhangban állnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó jelenlegi legszigorúbb iránymutatással – 1,5 Celsius-fok az 1-es és a 2-es hatályossági kör számára. A Scania által kitűzött célok a vállalat működéséből származó közvetlen és közvetett kibocsátásokat egyaránt magukban foglalják (1-es és 2-es hatályossági kör), valamint a termékek használatával járó kibocsátásokat is (3-as hatályossági kör). 

Gratulálunk a Scaniának az elkötelezettségéhez, hogy sürgősen megtette azt, ami szükséges az éghajlatváltozási válság kezeléséhez” – mondta Alexander Farsan, a Tudományos alapú célkitűzések nevű kezdeményezés (SBTi) egyik partnerénél, a WWF-nél a Tudományos alapú célkitűzések világszintű vezetője. „Ők az első nehézhaszonjármű-gyártó, akik kitűztek egy nagyratörő 1,5 Celsius-fokos célt az SBTi-n keresztül, és elkötelezték magukat, hogy nemcsak a saját működésükből, hanem a járműveik használatából eredő kibocsátást is csökkentik.” 

A tudomány ma már világosan látja, hogy a jövőnk a Földön attól függ, hogy a globális felmelegedést jóval 2 Celsius-fok alatt tudjuk-e tartani, amihez az kell, hogy tízévente felére csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást. A tudományos alapú célkitűzések létfontosságúak ahhoz, hogy sikerrel járjunk ebben a törekvésünkben. A nehézsúlyú fuvarozás a társadalmaink gerince, és a Scania elkötelezettsége az éghajlatvédelem érdekében a tudományos alapú célkitűzések iránt a teljes értéklánca mentén nemcsak az éghajlatváltozási kockázatok csökkentéséhez járul majd hozzá, hanem egy erőteljes jelzést is küld majd a gazdaságon keresztül, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése valós feladat, nem tűr halasztást és beruházást jelent a jövőbeli versenyképességbe” – mondta Johan Rockström, a földtudomány professzora és Németországban a potsdami éghajlatkutató intézet igazgatója. 

Az elmúlt évek során a Scania jelentősen csökkentette a saját működéséből és a saját fuvarozási, illetve logisztikai tevékenységéből származó szén-dioxid-kibocsátást. A Scania azon is dolgozott, hogy üzemanyag-hatékonysági intézkedéseken keresztül minimalizálja termékei szén-dioxid-kibocsátását. A vállalat már több mint 25 éve az iparág legszélesebb kínálatát biztosítja a fosszilis üzemanyagok alternatíváival működő termékekből. 

2019 szeptemberében a Scania bejelentette a tudományos alapú célok kitűzésére irányuló szándékát. Ezeknek a célkitűzéseknek a mostani jóváhagyása újabb fontos mérföldkövet jelent a fosszilis energiaforrásoktól mentes közlekedés felé vezető úton. 
Függetlenül attól, hogy éppen egy válság kellős közepén vagyunk, mint most, vagy nem, nem kötünk kompromisszumot a fenntarthatóságot illetően. A Scania célja az, hogy élen járjon a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban, és mi továbbra is teljes mértékben elkötelezettek maradunk ez iránt” – mondta Henrik Henriksson.

A Scaniáról 
A Scania a közlekedési megoldások világszinten is vezető szállítója. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt élen járunk a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban. 2019-ben 91.700 tehergépkocsit, 7 800 autóbuszt és 10.200 ipari, illetve hajómotort szállítottunk ki ügyfeleinknek. Nettó értékesítési árbevételünk meghaladta a 152 milliárd svéd koronát, amelynek mintegy 20 százaléka a szolgáltatásokkal kapcsolatos. Az 1891-ben alapított Scania vállalat ma már több mint 100 országban tevékenykedik és körülbelül 51.000 főt foglalkoztat. A kutatás és fejlesztés Svédországban összpontosul, ám Brazíliában és Indiában is működnek ágazatai. A termelés Európában, Latin- Amerikában és Ázsiában folyik, míg regionális termelőközpontok üzemelnek Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a TRATON SE vállalatcsoport része. 
További tájékoztatás: www.scania.hu.

www.scania.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania ; Energia, közmű, akkumulátor, motor, meghajtás, környezetvédelem


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;