Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Hibrid elektromos ingázóhajót mutattak be Stockholmban


2020.05.07
Forrás: Scania, Sajtóközlemény
Közös kísérletek keretében a Blidösundsbolaget, a Transdev egyik leányvállalata együttműködésbe kezdett a Scaniával, hogy átépítse hibrid üzeműre az M/S Rex nevű hajót. Az 1937-ben épült vízi jármű most a Stockholm Transport kompjaként ingázókat szállít.

Nagyon felbuzdultunk a tapasztaltakon” – mondta Fredrik Liw, a Blidösundsbolaget műszaki menedzsere. „Még sok fejlesztési és tesztelési munka áll előttünk, de akár 47 százalékkal is csökkenteni tudtuk a szén-dioxid-kibocsátást.” 

A svéd fővárosban az ingázók körülbelül hatvan százaléka közösségi közlekedést vesz igénybe, a Stockholm Transport közlekedési vállalat pedig büszke arra, hogy busz- és vonatflottája teljesen fosszilis energiaforrásoktól mentesen üzemel. 

Nemrég a közlekedési hatóság elkezdte nagyobb mértékben használni a város vízi útvonalait, rövidebb és gyorsabb utazásokat biztosítva. 2021-re az összes regionális közösségi közlekedési hajót fosszilis energiaforrástól mentes üzemanyagokkal működtetik majd. A Rex hibriddé alakítása fontos lépés ebben a fejlődési folyamatban. 

Amikor a Scania megkeresett bennünket, én már akkor gondoltam, hogy a Rex alkalmas a hibrid elektromos hajtásláncra, mivel nagyon energiahatékony” – mondta Fredrik Liw. 

Az M/S Rex minden nap egy 75 perces útvonalon üzemel a Mälaren-tavon Stockholm városközpontja és Ekerö szigete között – amely két UNESCO világörökségi helyszínről is ismert, köztük a Drottningholm palotáról, a svéd királyi család otthonáról. 

A hajó akár 150 embert is szállíthat, hajtásáról pedig egy 13 literes Scania dízelmotor gondoskodik, amely megfelel a nemzetközi IMO Tier 3 károsanyag-kibocsátási szabványnak. Ezt egy villanymotor egészíti ki, ezáltal a hajó csendesen tudja megközelíteni a kikötőhelyeket. Teljes hajtási teljesítménye 240 kilowatt folyamatosan vagy 290 kilowatt rövid ideig, utazási sebességnél pedig körülbelül 100 kilowatt teljesítményre van szükség a hajó hajtásához. Ez kétórányi működést biztosít tisztán elektromos üzemmódban. 

Ez úttörő lehet” – mondta Mattias Rosengren, a Scania motorgyártó részlegének főmérnöke. „Autóipari technológiát ültetünk át a hajózás világába, ahogyan a dízelmotorokkal is tettük. A hajó hajtáslánca ugyanazokat a részegységeket tartalmazza, mint a Scania hibrid és teljesen elektromos járművei.

A Scaniáról 
A Scania a közlekedési megoldások világszinten is vezető szállítója. Partnereinkkel és ügyfeleinkkel együtt élen járunk a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban. 2018-ban 88.000 tehergépkocsit, 8.500 autóbuszt és 12.800 ipari, illetve hajómotort szállítottunk ki ügyfeleinknek. Nettó értékesítési árbevételünk meghaladta a 137 milliárd svéd koronát, amelynek mintegy 20 százaléka a szolgáltatásokkal kapcsolatos. Az 1891-ben alapított Scania vállalat ma már több mint 100 országban tevékenykedik és körülbelül 52.000 főt foglalkoztat. A kutatás és fejlesztés Svédországban összpontosul, ám Brazíliában és Indiában is működnek ágazatai. A termelés Európában, Latin-Amerikában és Ázsiában folyik, míg regionális termelőközpontok üzemelnek Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában. A Scania a TRATON SE vállalatcsoport része. 
További tájékoztatás: www.scania.hu.
 


NEWS ; Ipari cégek ; Ipari hírek ; Business ; Autó, jármű, közlekedés, utazás ; Munkagép, haszongép ; - Scania ; Fém, gépipar


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;