Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Hungexpo 2018-2019 – Csúcsra járatva


2018.10.05
Forrás: HUNGEXPO, Sajtóinformáció
Minden eddiginél sűrűbb ősz elé néz a Hungexpo. Az ország legnagyobb kiállításszervezője a piaci trendeket követve több új és számos hagyományos rendezvénnyel várja a látogatókat.

A kiállítások és vásárok mellett szakmai konferenciák és egy nemzetközi sportesemény is helyet kap a Budapesti Vásárközpontban.

Az egészségipar mindenhol a világon – így Magyarországon is – az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat. Idehaza 2009 óta több mint 600 milliárd forint fejlesztési forrás áramlott ide, ami csak az elmúlt évben 200 milliárd forint többletforrást jelentett. Szakértők szerint nem átmeneti, a divat vagy az aktuálisan felfutó kereslet szülte konjunkturális ágazatról, hanem tartósan és folyamatosan bővülő, stabil, a recessziótól is szinte teljesen védett piacról van szó. Olyanról, amely más ágazatokra is innovatív hatással van.

Mindezeket figyelembe véve indítja el idén a Hungexpo a HUNGAOMED Egészségügyi és Orvostechnológiai kiállítást és konferenciát, amely a cég reményei szerint hamarosan nemcsak idehaza, hanem a régióban is a szakma tájékozódási pontja lehet. Az október 11–13. között megrendezett kiállításon 2.300 négyzetméteren több mint 80 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A kiállítók között megtalálhatók a legnagyobb orvostechnikai, valamint gyógyászati segédeszköz gyártó-és forgalmazó cégek, magán egészségügyi szolgáltatók, egészségbiztosítók, szakmai szervezetek. Az orvostechnikai és gyógyászati segédeszközöktől kezdve, az ápolási eszközökön, kórháztechnikán át a gyógyszerellátást és a betegek otthonápolását segítő eszközökig felvonul a szakma élvonala. Megjelennek a magyar orvostechnikai ipar piacvezető képviselői, mint a 77 Elektronika Műszeripari Kft., Innomed Medical, Diagon Diagnosztikai Kft., Medison Kft, Mediagnost Kft., Control-X Medical Kft., Sanatmetal Kft. Továbbá a Medicor Elektronika Zrt., Siemens Healthcare Kft., Sanofi-Aventis Zrt., Hartman-Rico Hungária Kft., Hungimpex Kft., Duna Medical Center Kft., Legrand Magyarország Zrt., Hungimpex Kft., Beurer medical Hungary Kft., Rextre Kereskedelmi Kft. A kiállításon és a hozzá kapcsolódó programokon keresztül megismerhetők a legújabb technológiai eredmények, áttekinthetők a legfrissebb elemzések.

A HUNGAROMDED Egészségügyi és Orvostechnológiai kiállítást nemzetközi szakmai konferenciák és díjmentes kreditpontszerző továbbképzések kísérik. Ezek az egészségügyi szakma számára regisztráció ellenében, térítésmentesen látogathatók.
A Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter a fő szervezője a Nemzetközi Orvostechnikai Konferenciának, amelynek fő témája a Magyarországon 100 éve ipari termelést folytató, 2018-ban centenáriumát ünneplő, jelentős hazai innovációs potenciállal bíró orvostechnológiai ipar fejlesztése lesz. A kiállításon rendezik a 40. Medicina Konferenciát, amelyen részt vesz Dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere is. A konferencián neves előadók részvételével szó lesz a többi között az új Nemzeti Népegészségügyi Programról, a katasztrófa medicináról, a gyógyító intézmények finanszírozásáról és az ágazati innovatív gyógyszer- és orvos technológiákról.

A kiállítás harmadik napja a nagyközönségé. Az ingyenes Családi Egészségnapon egészségügyi szűrésekkel, tanácsadással várják a látogatókat. A legkisebbek a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének Teddy Maci Kórházában játékosan megismerkedhetnek a gyógyítás fontosságával, a bátrabbak pedig megmérettethetik magukat az „ÉV EGÉSZSÉGVERSENYZŐJE” címért, ahol értékes ajándékokat is nyerhetnek.
 
Bővebben a kiállításról: http://hungaromed.hu/ 
Szakmai programok: http://hungaromed.hu/hu/programok   
Szakmai regisztráció: http://hungaromed.hu/hu/szakmai-regisztracio 
Látogatói regisztráció: http://hungaromed.hu/hu/latogatoi-regisztracio 
                     
                        **

Az építőipar fejlődése, a növekvő lakásépítési és átalakítási kedv kedvezően hat a hazai lakberendezési piacra is. Ez, valamint az a tény, hogy a tavaszi CONSTRUMA kiállításnak immár hét éve sikeres eleme az OTTHONDesign, adta az ötletet a Hungexpo vezetőinek, hogy az őszi szezonban önálló kiállítást szenteljenek a témának. Az OTTHONDesign Ősz az eredeti koncepciót továbbfejlesztve, új megoldásokkal, partnerekkel és programokkal kiegészítve lesz látható a G pavilonban, október 12–14. között. A bruttó 9.500 négyzetméteres területen 97 kiállító vonultatja fel a berendezéshez szükséges termékeket, szolgáltatásokat. A kiállításon két külföldi kollektív stand is lesz: román és egyiptomi cégek is részt vesznek az OTTHONDesign Ősz Otthonteremtési kiállítás és vásáron.

A kiállítás stratégiai partnere az idén 15 éves Design Hét Budapest (DHB). Az együttműködésnek köszönhetően a látogatók ízelítőt kaphatnak a folyamatosan bővülő hazai kreatív ipar jelenéből. Ennek egyik eredménye a Pure Design projekt amely olyan fiatal hazai tervezők számára kínál önálló bemutatkozási lehetőséget, akik már eljutottak brand építésük azon szakaszába, hogy termékeikkel készek az önálló megmérettetésre, piacra lépésre, vagy a korábbinál szélesebb közönség számára termékeik értékesítésére. Ugyancsak a Hungexpo és a Design Hét együttműködésének gyümölcse a Hova tovább? felsőoktatási börze, melyen 24 kreatívipari oktatási intézmény vesz részt és mutatja be az általuk kínált képzési lehetőségeket. Az eseményhez kapcsolódva szervez kerekasztal beszélgetést a nyitónapra kiállítás másik szakmai partnere, a Bútorszövetség. A kerekasztal résztvevői neves szakemberek, oktatási intézmények képviselői, akik többek között arról beszélgetnek, meddig és mit érdemes tanulni, mit jelent a „long-life learning”.
A nagyközönség számára is színes program lesz a Wood Like elnevezésű családi workshop, ahol szakértő fiatalok segítségével bárki elkészítheti saját bútorát, amit aztán akár haza is vihet.

A rendezvény egyik központi eleme az Innováció – Otthon stand, amely a technika fejlődésével párhuzamosan mutatja be az otthonok változását. A 100 négyzetméteres kiállító helyen mini enteriőrökkel, lakberendezési tanácsadással és előadásokkal várják a látogatókat. Ezeken egyebek mellett az új generációs, személyre szabott tervezésről, egészséges, energia hatékony és „okos” otthonokról és az otthon biztonságáról lesz szó.

A kiállítással egy időben két másik eseménynek is házigazdája lesz a Hungexpo Budapesti Vásárközpont. Ezek egyike a LAKÁS 2018 ingatlankiállítás és vásár, amely ismét egy tető alá hozza a lakásközvetítő hálózatokat, a bankokat, a lakástakarék-pénztárakat és a biztosítókat. Október 14-én rendezik ugyanitt a pesti BABA EXPO-t, ahol a baba-mama, gyermek témakörben érdekelt cégek, szolgáltatók, importőrök, termékforgalmazók mellett lehetőséget adnak a kismamáknak is a használt ruha-, játék-, babaholmi adás-vételére. Az Otthon Desing Ősz kiállításra megváltott belépőjeggyel ezek a rendezvények is megtekinthetők.

Az OTTHONDesign Ősz kiállításról bővebben: http://osz.otthon-design.hu/ oldalon olvashatnak. A kiállításhoz kapcsolódó közönség programokról a http://osz.otthon-design.hu/hu/programok oldalon tájékozódhatnak.        

                        **

Az idei év sok szempontból emlékezetes marad a magyar autóipari szektor szereplőinek. Hat év után legördült az 1 milliomodig jármű a kecskeméti autógyár futószalagjairól, és megvalósulhat a hazai járműipar diverzifikációja azzal, hogy megállapodás született egy másik német autóipari óriás debreceni összeszerelő üzemének felépítéséről. Utóbbi hatalmas lökést ad nemcsak az iparágnak, hanem az ország gazdaságának is, amelynek a járműipar már eddig is meghatározó szegmense volt. Ráadásul azzal, hogy immár négy nagy német márka gyártókapacitása jelen lesz Magyarországon, az eddiginél is jelentősebb tudástranszfer kerül az országba.

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a járműiparral foglalkozó szakmai események iránt. Ezek közül is a legnagyobb az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállítás. Ez ma az egyetlen olyan rendezvény Közép-Kelet-Európában, ahol a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát a tervezéstől a kivitelezésig. A kiállításcsokron 15 ország (Ausztria, Belgium, Csehország, Észtország, Franciaország, Hollandia, Kína, Lengyelország, Litvánia, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Taiwan és Magyarország) 236 kiállítója lesz jelen bruttó 20.000 négyzetméteren. A négy magyarországi autógyár mellett számos, a saját területén meghatározó cég vesz részt a kiállításon, TIER1-es, TIER2-es és TIER 3-as beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek. A rendezvényre a tavalyihoz hasonlóan idén is több mint 10.000 szakembert várnak.
Az AUTOMOTIVE Hungary szakmai partnerei hagyományosan a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE), a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).

Az esemény fővédnöke Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferenciák középpontjában a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás, az elektromos hajtás és az ipar 4.0 áll, és bár az autógyártás egyre inkább gépesített folyamat, az emberi munkaerő még mindig az egyik legnagyobb érték. Így az elmúlt évekhez hasonlóan most is meghatározó lesz a kiállításon a szakképzés ügye. A szakmai találkozók közül kiemelkedik az Innováció – az autóipar hajtóereje elnevezésű konferencia, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében; az Ipar 4.0 konferencia, a MAGE és a Portfolio szervezésében, Az e-mobilitás másképpen 4. elnevezésű konferencia, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezésében. Idén is lesz MAGE – MAJOSZ – HIPA B2B beszállítói fórum és TechTogether, a mérnökhallgatók versenye.

A kiállítás társrendezvénye ezúttal is az AUTÓTECHNIKA-AUTODIGA Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás, amely idén 27. alkalommal jelentkezik. A hazai autójavító és -fenntartó ipar legjelentősebb szakmai fórumán a diagnosztika, a garázsberendezések és a gépjárműalkatrészek, valamint a szolgáltatások kínálatát egy fedél alatt tekinthetik meg a gépjárműjavító szakma szereplői. A kiállítás alkalmat teremt a szakemberek számára, hogy megismerjék az autóiparhoz kapcsolódó ágazatok és szolgáltatások újdonságait, fejlesztéseit és bemutatásra kerül a villamos autók szervizelése, továbbá az ehhez szükséges műszerek és célszerszámok.

Bővebben a szakkiállításokról: http://automotivexpo.hu/ ; http://autotechnika.hungexpo.hu/ Kiállítói lista: http://automotivexpo.hu/hu/kiallitoi-lista-2018 
Konferencia programok: http://automotivexpo.hu/hu/programok-2018
Innovációs termékdíj nyertesei: http://automotivexpo.hu/hu/innovacios-termekdij

                        **
Vendégrendezvények

A Hungexpo Zrt. –  saját kiállításai mellett –  másik kiemelkedő profilja a Budapesti Vásárközpont mint kiállítási és konferencia és rendezvény helyszín kereskedelmi célú értékesítése. E tevékenység jelentőségét jelzi, hogy az ebből származó bevétel évről évre nő, és 2018-ban már a cég teljes bevételének csaknem felét ez adja. Az idei év második felében is számos kiállításnak, b2b és b2c vásárnak, szórakoztató programnak és céges rendezvénynek adnak otthont a Hungexpo pavilonjai.

A szeptember 28-án zárult EuroSkills Budapest 2018 versenyeit óriási érdeklődés kísérte: a rendezvényt három nap alatt összesen 100 ezer látogató tekintette meg. A verseny és hozzá kapcsolódó kiállítás és konferencia előkészítését és lebonyolítását a Hungexpo csaknem 300 munkatársa segítette. Maga az építés egy hetet, a bontás négy napot vett igénybe. A nemzetközi szakmai fesztivál és szakember találkozó lebonyolításához szükséges eszközök beszerzését 84 szponzor és 20 partner támogatta gépekkel, szerszámokkal, alapanyagokkal, technikai személyzettel és know-how-val. A verseny lebonyolításában 700 önkéntes is segített. „Magyarország kijelölte a EuroSkills következő évtizedének kezdőpontját azzal, hogy rendkívüli professzionalizmust tanúsított a rendezés során és megemelte a mércét ennek az eseménynek mind a minőségét mind pedig a méreteit illetően” – mondta Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke.

Az október 5–7. között, a Hungexpón immár harmadik alkalommal megrendezett Budapest Music Expo olyan rendezvény, amely nemcsak zenészeknek és a zeneszeretőknek nyújt felejthetetlen élményt, hanem a családoknak, kisgyermekeknek és pályakezdő fiataloknak is. Az eseményre 12.000 m²-en 50.000 látogatót várnak.
A 18.Dental World nemzetközi fogászati konferenciát és kiállítást idén október 11-12-én rendezik a HUNGAROMED-del egy időben. Az esemény, amely negyedik alkalommal kap helyet a Hungexpón, 12 konferencia szekcióval 80 előadóval, várhatóan 8000 látogatóval és 350 kiemelkedő fogászati márkával érkezik Budapestre.
A MondoCon (október 20–21.) évről évre lehetőséget biztosít az anime, a manga, képregény, fantasy, scifi és tv sorozatok rajongói számára, hogy találkozzanak egymással és hőseikkel. A MondoCon-on előreláthatólag csaknem 10 ezren vesznek részt.
A harmadik Esküvő Kiállításra 400 kiállítót és csaknem 6000 látogatót várnak. Közép-Európa legnagyobb horgászkiállításán, a Ponty Show-n 200 márka, 100 kiállító és 10 ország szakemberei kötik le a várhatóan 15 ezer látogató figyelmét. A PlayIT Show a Budapest Game Show, Magyarország első valódi játékos expójának jogutódja, mely Budapesten évente kétszer, valamint több vidéki nagyvárosban nyújt érdekes és változatos programot nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, aki érdeklődik az IT, valamint a mobilok és a videójátékok világa iránt. A Total Dance Festival fenomenális díszlettel, különböző piro és lézer show-val valamint látványelemekkel hozza el a 90’-es és 2000-es évek legnagyobb világsztárjainak és legnépszerűbb magyar előadóinak slágereit az ország legnagyobb téli zenés fesztiválján.
December 8-án lesz Közép Európa legnagyobb indoor elektronikai zenei fesztiválja, a Bónusz, amelyre több mint 8000 vendéget várnak a szervezők.
Az októberi Cleaning Show 2 évente megrendezésre kerülő regionális szakkiállítás, amely a magyarországi tisztítás-technológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazó cégek bemutatkozására ad lehetőséget. A 10 éves múltra visszatekintő Baba-Expo egy országjáró kiállítás budapesti eseménye, amelyen a baba-mama, gyermek témakörben érdekelt cégek, szolgáltatók, importőrök, termékforgalmazók bemutatkozása mellett a kismamák is kicserélhetik használt babaruháikat, játékaikat. A Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának SzakMázz! elnevezésű kiállítása elsősorban a pályaválasztókat célozza.
A 2019-es év első jelentős kiállítása a január 10–12-i Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A sorrendben 19. ilyen rendezvény célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre és összekapcsolja a felsőoktatási intézményeket a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. A tavalyi Educatio-ra több mint 52 ezer látogató volt kíváncsi, és a szervezők idén sem várnak kevesebb érdeklődőt.

A kiállításokon kívül számos vállalati rendezvény és nemzetközi konferencia helyszíne is a Hungexpo Budapesti Vásárközpont. Itt tartja következő nemzetközi kongresszusát az ERA-EDTA (European Renal Association – European Dialysis and Transplant Association), az Európai Vese Társaság és Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság). A világ legjelentősebb nephrológiai szakmai szövetsége évente más európai városban ülésezik, a 2019-es kongresszusra még hét évvel ezelőtt nyújtott be pályázatot a HUNGEXPO a Magyar Nephrológiai Társaság támogatásával. Budapest legutóbb 1986-ban volt az esemény házigazdája. Akkor a 3.000 fős rendezvény nagynak számított, ám azóta a részvevők száma megháromszorozódott. A 2019-es budapesti kongresszus négy napjára 9-10.000 vendéget várnak június 13–16. között.
A kongresszus idején egy 2.500 fő befogadására alkalmas plenáris terem és 7 további (500-1.000 fő kapacitású) szekcióterem áll a részvevők rendelkezésére a rendezvény teljes helyigénye 40.000 négyzetméter lesz. „Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest ismét felkerül Európa megakongresszus térképére. Bécs, Madrid és Koppenhága után érkezik hozzánk jövőre ez a rendezvény, sok évi előkészítő munka után – mondta Ganczer Gábor, a HUNGEXPO vezérigazgatója. – A HUNGEXPO számos, több ezer fős kongresszust látott már vendégül és szervezett meg az elmúlt években, az ERA-EDTA mérete miatt azonban kiemelkedik ezek között is. Utoljára 2002-ben érkezett hasonló nagyságrendű rendezvény Budapestre, az EASD, európai diabétesz kongresszus. A csaknem 10 ezer vendég a főváros összes nagyobb szállodájának érezhető forgalmat hoz, előzetes számításaink szerint körülbelül 30 ezer vendégéjszakát jelent” – tette hozzá a vezérigazgató.

2019. április 11–17. között különleges sportesemény helyszíne is lesz a Hungexpo. Itt rendezik a WTTC 2019-et, az Egyéni Asztalitenisz Világbajnokságot, amelyre összesen több tízezer nézőt és versenyzőt várnak. A versenyt négy pavilonban bonyolítják majd: a G-ben rendezik a döntőket, itt épül a nagy aréna, valamint az 5.000 fő befogadására alkalmas lelátó. Az F pavilonban kap helyet az úgynevezett VIP beütő csarnok, a bírói és játékosi pihenő, a sajtóközpont és konferencia terem. Az A pavilon egyik felében a játékosok gyakorolhatnak, a másikban pedig a selejtezőket tekinthetik meg a nézők, a 2.000 fős mobil lelátókról. A D pavilonban az étterem és a szurkolói zóna lesz, itt vásárolhatók meg majd a versennyel kapcsolatos ajándéktárgyak.

www.hungexpo.hu  


NEWS ; Ipari hírek ; Kiállítás, konferencia ; - Hungexpo


IpariCégek.hu: VÉTEL - ELADÁS ;
Ipari cégek ; Ipari hírek ; Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Cégből kiszállás ;
Az Ön működő ipari cégének miben segíthetünk?
Működő, vagyonnal rendelkező cégek eladását, vételét, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal megvalósíthatjuk: Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ; Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ; Cégfejlesztés ;
¤ Cégből kiszállás ; Működő cég eladása ; Eladó fémipari cégek ;
¤ Híreink ; YouTube videó csatornánk hírei ;