Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

6%-os növekedés és 8,5 milliárdos forgalom 2018-ban a Hörmann-nál


2019.02.27
Forrás: Stern Communications - Hörmann Sajtóközlemény
Az építőipari boom a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó Hörmann Hungária Kft. számára is fellendülést hozott: a magyar cég a német anyavállalathoz hasonlóan 2018-ban is igen sikeres évet zárt.

Az előrejelzések szerint az idei év is erős lesz nem csak a szektor, de a vállalat számára is, amit alátámaszt az év elején megrendezett müncheni BAU kiállításon bemutatott legújabb termékek és fejlesztések sokasága.

Az építőipar jelenleg is kitartó felszálló ágban van, a növekedés pedig minden jel szerint kitart 2019 -ben is, sőt jó eséllyel a jövő évben is. Nagy az építkezési kedv, köszönhetően a CSOK-nak, és a legfrissebb bejelentések nyomán további erősödésre számíthatunk a szektorban. A fellendülésben a vidéki építkezési kedv is közre játszik, hiszen a fővároson kívül is dübörög az építőipar. Szujó László, a Hörmann cégvezetője szerint a volumen nő, a finanszírozás sem probléma, ám a szakemberek hiánya és így a megvalósulás ütemének lassulása gondot jelent; az átadott lakások darabszáma még mindig alacsony. „Az építési engedélyek száma megállni látszik, sőt, több helyen (pl. Nyugat-Magyarországon) csökken is” – állítja Szujó.

A Hörmann Hungária Kft. 2018-as forgalma is tükrözi az építőiparban bekövetkezett fellendülést. 2017-hez képest a tavalyi évben jelentős mértékben, 6%-kal nőtt a vállalat magyarországi forgalma. Ezen belül pedig az elmúlt évben a Hörmann Hungária minden partnere 5–7 % közötti növekedést produkált. Legnagyobb mértékben az ajtótechnika terén történt növekedés, emellett a garázskapuk és az ezeket meghajtó technika terén, valamint az ipari kapuk értékesítése terén is növekedés volt megfigyelhető. Szujó László elmondta, „a vállalat éves forgalma Magyarországon 2018-ban 8,5 milliárd forint volt, az idei évben pedig szeretnék elérni a 9 milliárdot – az elmúlt 6–7 év számaihoz képest ez gyakorlatilag megduplázódott” – árulta el a cégvezető. A növekedés nemzetközi szinten is jellemzi a vállalatot. A Hörmann szerte a világban terjeszkedik, Kínában, Amerikában sőt a Közel-Keleten Dubai is nyitottak új gyárakat. Emellett a folyamatos fejlesztésre is nagy figyelmet fordítanak a vállalat összes gyára automatizált.

Az idei BAU-n a Hörmann a Smart-Home megoldásokra koncentrált. Összesen 77 újdonságot mutattak be, minden eddiginél nagyobb, 1400 nm2-es standon. Jelentős újdonságok szerepeltek a lakossági és az ipari vonalon egyaránt, melyek közül kiemelkednek az idén először forgalomba kerülő fizetőautomata-rendszerek és redőnyrácsok. Emellett további fejlesztések elérhetők ez évtől a forgalomkorlátozó rendszerek és a tűzgátló függönyök, valamint az ipari kapukhoz és ajtókhoz rendelhető távvezérlő-egységek, a SmartControl terén is.

A lakossági újdonságok közül kiemelkedik a Hörmann speciális nyomtatási eljárása, mely lehetővé teszi a különböző minták széles skálájának fotórealisztikus ábrázolását a szekcionált garázskapukon. A Duragrain egyedi kialakítása igazi különlegesség; az UV- és karcálló felület fa-, beton- vagy akár rozsdás hatású acél megjelenés is elérhető. Benson Marcell belsőépítész szerint az új épületeknél különleges anyagok használata jellemző. „A garázsajtók belesimulnak a homlokzatba, a faburkolat például ráfuthat a garázsajtóra. A nyílászárók esetében a homogenitás a jellemző, melyet a modern felületkezelő anyagok tesznek megfelelően ellenállóvá” – árulta el a legújabb trendek kapcsán Benson.

Az év az okos megoldások terén is számos újdonságot tartogat. Többek közt ujjlenyomat olvasót az ajtófogantyúban, okostelefonról működtethető kifinomult ajtó- és kapurendszert is találunk a megújult kínálatban. Szintén figyelemre méltó a Homee okos otthon rendszer, melyben a ház minden digitális eszköze összekapcsolható, egyetlen app segítségével. A színes, dekoratív szerkezetbe a nyílászárók működtetése mellett időjárás-előrejelzés, kamerák, beszédasszisztens, valamint más cégek termékei is integrálhatók (pl.: Danfoss, IKEA).

Cégtörténet
A Hörmann céget a múlt század harmincas éveiben August Hörmann alapította, aki – a személygépkocsik előretörését felismerve – fantáziát látott a garázskapuk gyártásában. Ehhez megvásárolta egy amerikai mérnök szabadalmát, és bevezette az öreg kontinensen a feltalálójáról elnevezett, egyszerűen működtethető Berry-kaput. Az egyszerűen kezelhető garázsbejárati megoldás az ötvenes években alapozta meg a vállalat sikerét, amelynek Németországon kívül ma már Kínában, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban és Lengyelországban is vannak gyártó üzemei, szám szerint összesen 23. A Hörmann Magyarországon elsősorban garázskapuiról ismert, de jelentős szerepet játszik az ipari kapumegoldások és a fémből készült bejárati ajtók, belső ajtók és tűz gátló ajtók piacán is.

www.sterncom.hu    
www.hormann.hu  


NEWS: ; Fém, gépipar ; Ingatlan, építőipar ; Ipari hírek ; Ipari cégek

¤ ¤ ¤ ¤ ¤
VIDEÓINK:
YouTube videó csatornánk hírei , Fogathajtás, lovas videó híreink
Videók: Ipari.hu - www.ipari.hu ;
¤ ¤ ¤ ¤ ¤
Közvetítési honlapjainkról:
I.: EladóCégek.hu ;
- Hogyan tudja jól eladni ipari cégét? ; - CégeladásBlog.hu ;
II.: Ipariingatlanok.hu:
- Kiemelt eladó ipari ingatlanok ;
- Telekingatlanok.hu : Telek ingatlanok ;
- Részletes kereső : Ipari, Üzleti, Mezőgazdasági, Telek ingatlanok ;

IpariCégek.hu: Ipari cégek ; Ipari hírek .Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ;Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ;Cégből kiszállás ;Cégfejlesztés ;
Értéket fejlesztünk és értéket közvetítünk
Az Ön ipari cégének miben segíthetünk?


Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Több mint 11.000 videó:
IpariCégek.hu
.