Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

A Siemens jelenti be Európában a legtöbb szabadalmat


2019.03.29
Forrás: Siemens, Hírek
2018-ban a Siemens több szabadalmat nyújtott be, mint bármely más európai ország, így az Európai Szabadalmi Hivatalhoz szabadalmat bejelentők listájának élére került.

2.493 bejelentett szabadalmával a Siemens maga mögé utasította a tavalyi évben vezető Huaweit. A lista harmadik és negyedik helyét a Samsung és az LG foglalta el. 2017-ben a Siemens csak a második helyen végzett. A vállalat utoljára 2011-ben volt Európában a szabadalmat bejelentők listájának élén. A Siemens szabadalmainak több mint 25%-a az Ipar 4.0 és a digitalizáció területéhez kötődik, ezeken a területeken lényegesen több szellemi tulajdonjogi oltalomra irányuló kérelmet nyújtott be, mint a tavalyi évben. A vállalat a szabadalmak számának jelentős emelkedéséről számolt be a mesterséges intelligencia és kiberbiztonság területén is.
 
Ez a helyezés a Siemens folyamatos és kiváló innovációs tevékenységéről tanúskodik, különösen a digitális technológiák területén – mondta Beat Weibel, a Siemens Intellectual Property részlegének vezetője. – Ugyanakkor nemcsak a szabadalmak számát helyezzük a középpontba, hanem azok minőségét és az oltalmi jogok régiókra történő széles kiterjesztését is. Hiszen a digitalizáció, valamint a szolgáltató iparág fontossága miatt elengedhetetlenné vált a szélesebb lefedettség.”
 
A Siemens összesen több mint 65.000 szabadalom birtokosa. A vállalat munkatársai a 2018-as pénzügyi évben körülbelül 3.900 szabadalmat és 7.300 találmányt jelentettek be. Évi 220 munkanappal számolva ez napi szinten átlagosan 33 találmánynak felel meg. A Siemensnél körülbelül 43.000 kutatás-fejlesztéssel foglalkozó alkalmazott dolgozik 44 országban, közülük mintegy 14.100 Németországban.

www.siemens.hu   


NEWS: ; IT, informatika ; Ipari hírek ; Business ; Ipari cégek ; Siemens

¤ ¤ ¤ ¤ ¤
VIDEÓINK:
YouTube videó csatornánk hírei , Fogathajtás, lovas videó híreink
Videók: Ipari.hu - www.ipari.hu ;
¤ ¤ ¤ ¤ ¤
Közvetítési honlapjainkról:
I.: EladóCégek.hu ;
- Hogyan tudja jól eladni ipari cégét? ; - CégeladásBlog.hu ;
II.: Ipariingatlanok.hu:
- Kiemelt eladó ipari ingatlanok ;
- Telekingatlanok.hu : Telek ingatlanok ;
- Részletes kereső : Ipari, Üzleti, Mezőgazdasági, Telek ingatlanok ;

IpariCégek.hu: Ipari cégek ; Ipari hírek .Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ;Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ;Cégből kiszállás ;Cégfejlesztés ;
Értéket fejlesztünk és értéket közvetítünk
Az Ön ipari cégének miben segíthetünk?


Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Több mint 10.000 videó:
IpariCégek.hu
.