Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k (sütik) elemzéséhez és tartalmakhoz történő felhasználásához.   További információk  

Húsz évesnél idősebb autók is érkeztek az országba az első negyedév során


2019.05.06
Forrás: Porsche Hungaria, Das WeltAuto Sajtóközlemény
Budapest, 2019. május 6. – Mindössze 3,5 százalékkal ugyan, de nőtt a használt autó import 2019 első negyedévében: januártól március végéig összesen 39.336 gépkocsi érkezett az országba – derült ki a Datahouse* adataiból. Az import során legtöbben Volkswagent hoztak be az országba.

Tavaly minden idők legtöbb használt autóját írták át hazánkban, összesen 765.782 tulajdonosváltást regisztráltak a hatóságok, s az import során is rekord született: 158.790 négykerekűt vásároltak a magyarok határon túlról. Ez utóbbi terület 2018 második félévében megtorpanni látszott, de a legfrissebb statisztikák alapján minimálisan ugyan, de 2019 első negyedévében tovább nőtt a behozott kocsik száma, amely 3,5 százalékkal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. Január elejétől március végéig így 39.336 – 61 százalékban 10 évnél idősebb – négykerekűt vásároltak külföldről a magyarok. Az öt évnél fiatalabb járművek aránya mindössze 18 százalék volt, viszont jócskán érkeztek 20 év fölöttiek is: közel 800 autó töltötte be ezt a kort az importot megelőzően.

A hazai vevők az alsó-középkategória modelljeit keresték leginkább (10.405 autó) a külföldi kínálatban, de a felső-középkategória (6.929 autó) és a MPV-k (Multi Purpose Vehicle), azaz az egyterűek (6.667 autó) kategóriája is népszerűnek bizonyult; egyúttal 270 luxusautó is érkezett hazánkba.

A márkák sorrendjét negyedév után a Volkswagen (4.496 autó) vezeti az Opel (4.061 autó) és a Ford (3.696 autó) előtt, a prémium autók közül az Audi negyedik (2.495 autó), a Mercedes hatodik (2.358 autó), a BMW hetedik (2.343 autó) az összesítésben. De jött például 31 Tesla, négy Bentley, három Ferrari és két Lamborghini is Magyarországra.

A típusonkénti sorrendet tekintve Ford Focusból importáltak legtöbbet (1.319 autó), melyet az Opel Astra (1.313 autó), a Volkswagen Passat (1.280 autó) és a Golf (1.204 autó) követett

A legtöbb import autó Budapestre (6.409 autó) és Pest megyébe (6.316 autó) érkezett, de jelentős volt a kereslet Bács-Kiskun megyéből (2.466 autó), Győr-Moson-Sopron megyéből (2.413 autó) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből (1.886 autó) is a külföldi gépkocsik iránt. A legkevesebben Nógrád megyében (671 autó) döntöttek külföldi négykerekű mellett.

Az autóimport kapcsán sokszor szembesülünk azzal, hogy a vásárlók jellemzően ismeretlen előéletű gépkocsit vásárolnak, óriási kockázatot vállalva ezáltal – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. – A szerződéskötést vagy az autó átvételét követően jön azonban számukra a felismerés, hogy milyen minőségű autóra költöttek el százezreket, rosszabb esetben milliókat, de akkor már késő, mert a külföldi vevőkön vagy a közvetítőkön kis százalékban kérhető számon például egy lekövethetetlen biankószerződésnek köszönhetően. Mi arra biztatunk mindenkit, hogy a hazai kínálatból válasszanak, és lehetőség szerint olyan kereskedőtől, amely garanciát is biztosít a használt autókra.

* Forrás: DATAHOUSE Kft.
Adatok forrása: BM NYHÁT

A Das WeltAuto-ról

A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 29 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén.

Bővebb információt a www.dasweltauto.hu, és a www.dasblog.hu honlapon talál.


NEWS: ; Autó, jármű, közlekedés ; Audi ; Mercedes ; Opel ; BMW ; Ipari hírek ; Das WeltAuto ; VW

¤ ¤ ¤ ¤ ¤
VIDEÓINK:
YouTube videó csatornánk hírei , Fogathajtás, lovas videó híreink
Videók: Ipari.hu - www.ipari.hu ;
¤ ¤ ¤ ¤ ¤
Közvetítési honlapjainkról:
I.: EladóCégek.hu ;
- Hogyan tudja jól eladni ipari cégét? ; - CégeladásBlog.hu ;
II.: Ipariingatlanok.hu:
- Kiemelt eladó ipari ingatlanok ;
- Telekingatlanok.hu : Telek ingatlanok ;
- Részletes kereső : Ipari, Üzleti, Mezőgazdasági, Telek ingatlanok ;

IpariCégek.hu: Ipari cégek ; Ipari hírek .Cégkeresés ; Eladási, vételi tanácsadás ;Befektető ajánlás, keresés, közvetítés ;Cégből kiszállás ;Cégfejlesztés ;
Értéket fejlesztünk és értéket közvetítünk
Az Ön ipari cégének miben segíthetünk?


Oldaltérkép ; Kapcsolat ;
Több mint 11.000 videó:
IpariCégek.hu
.